-Doktor úr, óriási bajban vagyok és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket.
– Rendben, mit szeretne tőlem?
– Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól:
– Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván a doki megértette, mit szeretne.
Az orvos folytatta:
– Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná.
A hölgy elszörnyedt.
– Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn!
– Szerintem is, – mondta az orvos – de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás.
Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja.
Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van. A bűn ugyanaz!
A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen.
Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.
Néma sikoly című film. A magzat viselkedése a halála pillanatában.
A saját véleményemmel folytatom:
Nagyon keményen kell fogalmaznom, hogy megértsd!
A terhesség megszakítás nem a családtervezés módja, hanem gyilkosság!
Törvényes, de nem etikus. Megengedi ugyan a jogszabály, de attól még emberölés marad.
Ugyanazok a törvényhozók a halálbüntetést tiltják, akik megengedik, hogy a néhány hetes ártatlan embert megölje a saját anyja, és az orvos, aki az élet mentésére, gyógyítására esküdött fel.
Mekkora közfelháborodást okoz egy egy csecsemő gyilkosság, pedig a különbség csak kb. 30 hét.
Szexuális életet csak felelősen élj!
Akkor, ha tisztában vagy vele, hogy terhesség lehet a következménye, a védekezés nélküli szexuális kapcsolatnak.
Mit tegyél, ha mégis teherbe estél? Ne öld meg! Az élet ajándék. Fogadd el!
Kérj segítséget, kétségbeesés, vagy eltitkolás helyett!
INGYEN HÍVHATÓ KRÍZISVONAL 06-22 óráig 06-80-203-923
Ha úgy látod semmi képpen nem tudod vállalni, felnevelni, add örökbe. Idetettem egy linket, a Gólyahír egyesületét. Van rajtuk kívül is alapítvány, akik segítenek, de én Őket ismerem.
Már több száz esetben segítettek. Az örökbefogadó családok, és gyerekek boldogságára.
http://www.golyahiregyesulet.hu/tevekenyseg.php
Teréz anya:
Az élet himnusza
Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!
Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!
Engem is kereshetsz! www.barsonysex.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: