Álom

Jaj, de rosszat álmodtam!

Az volt benne, hogy beállítottam a telefon ébresztőjét 1óra 59-re, akkor kiírta, hogy a riasztásig van 2óra 49 perc.
Azután következő hang effekt a remegés. Nem szól csak zümmög. Odanyúlok kikapcsolom, 1 óra 59 percet mutat. Töltés szint 4 %. A kurva életbe, hogy semeddig nem bírja! Tisztára fejnehéz, nem győzi az akkuja.

Kimegyek a fürdőszobába, mint Belfegor. Bebocsátást nem nyerek csak 5 perc elteltével, mert a gyerekem borotválkozik. Addig nem fekszem vissza, csak bóbiskolok az ágyszélén. Pisilés fogmosás, hideg vizes mosakodás következik, hogy felébredjek, mert vinnem kell őt dolgozni 3-ra. Gyors öltözés, kiállok a kocsival, beszáll. Kulturált beszélgetés az úton.
Néha megszólal, “cica”, azután azt mondja “süni”, majd én “róka”?
Jaj csak őzike ne! Az elég volt egyszer még a bogárral.

Sikeresen lepark objektum előtt, néhány perc várakozás után gyerekem kiszáll, én indulok haza.
Az elmúlt 8 hétben a kocsi önjáróvá vált. Tudja az utat, mint a részeges kocsis lova.
Mesélte férjem, volt Füreden egy ember, akinek a lova a Magyar Tenger nevezetű korcsmai intézmény előtt ha kellett ha nem leparkolt. Persze többször kellett, mint nem, tehát nem volt egy bolond jószág, csak így lebuktatta a gazdáját azon ritka alkalmakkor amikor, a feleség is a bakon ült.
Szóval az én pici pónim is annyira megtanulta, merre kell mennie, hogy nem szól, hogy hékám kanyar.
Most nem Budakeszi az irány, hanem home a sweetebbik fajtából. Csak megy egyenesen tovább. Egyszer baloldalon furcsa világító tábla. De érdekes ezt még nem láttam, biztosan újonnan tették ki, vagy világosban jártam erre? Közben olyan nagy igazságok járnak eszemben, hogy nem kell az út végét látnod ahhoz, hogy elindulj az úton, meg csak a következő lépést lásd a céljaid eléréséhez, mert igazából marhára nem tudom hol járok. Látom a felezőt, az utat, meg azt a területet amit bevilágít a fényszóró és semmi mást.
Amikor a Tököl táblát elhagyom sem tűnik fel, hogy izé, nem jó felé megyek.

Ez egyébként nem is tudom betegség-e vagy normális, de gyakran riadok fel útközben, hogy fogalmam sincs hol járok. Mindent észlelek magam körül, tehát látom a gyalogosokat, táblákat, autókat, csak éppen azt nem tudom hol vagyok. Néha még az útirány is elvész. Nem tudom merre vagyok arccal. Súlyos másodpercek eltelnek amire rájövök, hogy hová is indultam és mi célból. Lehet fáradtság, dekoncentráció, vagy csak annyira bele tudok mélyedni a saját gondolataimba, hogy megszűnik a külvilág számomra. Remélem nem az alzheimer első tünete, mert akkor felkötöm magam, már ha eszembe jut hova is tettem a kötelet.

Na most megint ezt élem át, ezt álmodom, hogy uram Isten hol vagyok? Jön a kanyar, de nagyon!
Ez nem jobbos, ahogy következne, hanem balos!!! Fék, fék, fék!
És itt a reptér vasúti sínjeinek a maradéka. Amit évtizedek óta nem képesek megjavítani, hanem dadadadam, bevettem. Húúúú! Jaj, nekem! Nagy levegő!

A kerekeim a helyükön, a fogam is jól rögzítve, a nyelvem sem vérzik. Nagy szerencse, hogy senki nem jött se szembe se oldalt se sehol.

Hova is megyek? Mi van ma? Hol vagyok? Ki vagyok én? Mégis kinek az élete? Mi dolgom a világon? Lenni vagy nem lenni?
Az élet minden nagy kérdését megoldom egy másodperc tört része alatt. Na persze álmomban. Úgy könnyű! A körforgalomban visszafordulok, és erősen figyelem az utat. A rádiót is bekapcsolom, hátha ébren tart. Szokott segíteni, ha éneklést szimulálva vonyítok az előadóval együtt.

Nyuszi! Elszaladt!

Hazaérek, még a garázs kaput is kinyitom, mielőtt beállnék. Akkor kongatja a templom a fél négyet amikor csukom a kocsit. Szintidőn belül vagyok. Senki nem veszi észre azt a pár kilométer kerülőt, amit megtettem.
A telefonom persze a lakásban wellnessezik, amíg én futom az ámokot. Tök mindegy! Telefonos segítőm nem lenne, se így se úgy!
Visszabújok meleg ágyíkómba és alszok tovább.

8 óra, ébresztő! Jaj, de szép idő van!
Mi is a mai napi teendőm? Igen írnom kell egy csomót. Várnak a hírleveleseim, meg a kampányt is nyomatnom kell, azután a cikk a nővér újságba, el kell menni a postára, éjszakára megyek dolgozni.
És milyen baromságot álmodtam! Na ezt leírom amíg el nem felejtem!